Sosem értettem ezt az apácásdit, hiszen Isten sehol sem mondja, hogy zárd be magad egy otromba épületbe, öltözz be héber nőt utánzó pongyolába, minden értelmes dolgot vonjál meg magadtól, és engedelmeskedj egy anyának nevezett vezető nőnek, aki kénye kedvére játszadozhat úgynevezett leányaival.
Egy 16 éves lány akarata ellenére kerül be egy kolostorba, mert kedves családja koloncnak tekinti őt. Minden porcikája ellenzi ezt az életvitelt, és arra számít, hogy mihamarabb kijut onnan.
Három vezető nővel ismerkedhetünk meg a történetben. Az első anyaként viselkedik, a második pszichopataként, a harmadik meg leszbikusként. A színes repertoár eléggé megbotránkoztató volt számomra, konkrétan fortyogott bennem a düh.
Az egyházat élethűen bemutató film biztosan felborzolja a kedélyeket. Vannak akik túlzásnak vélik, és vannak akik eliszik azt, hogy az egyház valójában ilyen. Csak körül kell nézi, és át kell konvertálni a múltba a mostani egyház működését, és ebből megtudhatjuk, hogy valóban ilyen lehetett-e az egyház a 18. században.
Jól megrendezett filmről van szó, ami érdekfeszítő, lehangoló, de reményt keltő is egyben. Remény a szabadulásra, és arra, hogy a szabad akarat mégis győzhet.
Az apáca - francia-német-belga filmdráma, 2013
Az 1760-as évek Franciaországában egy ártatlan és életvidám lányt szülei kolostorba kényszerítenek. Suzanne (Pauline Etienne) minden erejével lázad a fiatalság, a nőiség és az élet törvényeivel szemben álló rabság ellen. A korabeli egyház nem nézi jó szemmel a lány szabadulási törekvéseit, és nyers szadizmussal próbálja letörni azt: Suzanne-nak a zárda nővéreinek megaláztatásaival és szexuális erőszakoskodásával kell megküzdenie.
