Élt a világon egy öregember. Annak volt egy lova. Az olyan öreg volt, hogy szemét alig bírta nyitva tartani. Az öregember vele szántotta fel a földjét. Jól ment sora addig, amíg a lova fiatal volt. De a ló megvénült, és már nem vette hasznát. Az öregember olyan szegény lett, mint a templom egere.
Az öreg ló bánatában világgá ment. Lassan bandukolt erdőn-mezőn, hegyen-völgyön át.
Ahogy mendegélt, egyszer csak elé ugrott három aprócska ember. Azok megkérték, hogy segítsen elvinni az erdei makkot, és gombát, amit szorgalmasan összegyűjtöttek.
Az öreg lónak nem esett nehezére, hiszen az emberkék olyan aprók voltak, mint a dió, és amiket összegyűjtöttek, mint a mákszem.
Egyet sem lépett, és máris odaért a piciny házikóhoz. A kisemberkék hálából adtak az öreg lónak egy aprócska zabot, de az akkora volt mint a tű hegye. Gondolta magában:
-"Ettől sem fogok jól lakni!"-de elfogadta.
Ahogy bekapta, egy szempillantás alatt fiatal csikóvá változott.
Örömében hazavágtatott az öregemberhez, és gyorsan munkába állt. Ereje hétszer akkorává vált, mint azelőtt.
Az öregember olyan gazdag lett, hogy a király is megirigyelhette volna.
