Élt a világon egy kislány. Olyan szegény volt, hogy csak egy kabátkába járkált, de az is olyan szakadt, olyan piszkos volt, hogy aki meglátta, mind kinevette. Nem is szívesen ment a gyerekek közé, inkább az erdőt járta napestig. Nyulakkal, madarakkal, egerekkel, és sok-sok kis állatkával múlatta az időt.
Egyik nap, amikor éppen vidáman ugrálgatva sietett játszópajtásaihoz, megpillantott a fűben egy síró kisfiút. Odament hozzá, és megkérdezte tőle:
-Miért sírsz?
-Nagyon fázok! Eltévedtem a sűrű erdőben! Nem találok haza!
Erre a kislány levette kabátját, és ráadta a síró kisfiúra. Barátaival együtt hazakísérték az eltévedt kisfiút. Úgy ismerték az erdőt, mint a kisujjukat, így hamar ki is értek a sűrű erdőből.
A kisfiú anyukája hálásan megköszönte a kislánynak, hogy segített. Ajándékul adott egy szép almát, amit a kislány örömmel elfogadott.
Másnap újra elindult az erdőbe a kislány, és egy másik kisfiút pillantott meg sírva az avarban. Megkérdezte tőle:
-Miért sírsz?
-Éhes vagyok, és eltévedtem! Nem találok haza!
-Tessék, itt az almám!
A kisfiú gyorsan megette az almát, és vígan mentek haza a sűrű erdőből. Anyukája megköszönte a kislánynak, hogy segített a fiának hazatalálni.
Harmadnap a kislány ismét az erdőben játszott erdei barátaival. Ahogy ugráltak, egyszer csak egy anyóka termett az erdő közepében. Az anyó megszólalt:
-Miért nincs rajtad kabát?
-Odaadtam egy kisfiúnak, mert fázott!
-Miért üres az elemózsiás kosarad?
-Odaadtam egy kisfiúnak az almám, mert éhes volt!
-Gyere! Adok neked valamit!
A kislány az anyóval elment egy rozoga viskóhoz. Az anyó csettintett egyet, és a viskó csillogó házikóvá vált. A kislány csak ámuldozott. Ilyet életében még nem látott.
-Csodaszép házad van néném!
-Látod? Nem minden a külső. Először, amikor megláttad, rozoga viskó volt. Gyere, varrok neked egy kabátot. Ha felveszed, bármit kívánhatsz, az teljesülni fog. Jó szíved van, ezért jó kezekben lesz a kabát.
A kislány örömmel táncolt hazafelé állat barátaival. Sok eledelt kívánt nekik, azt rögtön be is habzsolták. Sorra elment az összes gyerekhez, és ellátta őket sok-sok finomsággal. Felöltöztette mind egytől egyig gyönyörű ruhába.
Egyik nap, meglátta egy fösvény ember a kislány csodakabátját. Odarontott hozzá, és leszedte róla.
Fel akarta venni, de a kabát túl kicsi volt rá. Ezért elkapta a kislányt, és ráadta. Megparancsolta neki, hogy kívánjon a ládájába ezernyi aranyat. A kislány kívánta a kabáttól az aranyat. Ám a láda üres maradt. A fösvény mérgében lerángatta a kabátot, és miszlikbe szaggatta.
A kislány sírt-rítt éjjel-nappal. De egyszer csak történt valami. A sok felnőtt és gyerek, akiknek segített, mind egytől-egyig teli kosarakkal, zsákokkal jött a szomorú kislányhoz. A kosarak tele voltak mindenféle elemózsiával. A zsákokban ezernyi csodaszép ruha hevert. A fösvény szégyenében elmenekült, a kutya sem látta többet.
A kislány ezután boldogan élt erdei barátaival, és a sok vidám kisgyerekkel.
