Amolyan alacsony költségvetésű művészfilmnek mondják, ami lassú történésekkel vontatva vonszolja a nézőket az alig beszédes filmvilágba.
Hogy miért lett a világ olyan, amilyen? Sokan nem értik, és ezért tartják zagyvaságnak. Egyszerű a válasz, mert emberek formálják olyanná, amilyenek ők maguk. Egy apokalipszis utáni jövőkép nem lehet szivárványos csillámpónis, mert nem véletlenül történt az, ami. Amit az ember elront, azt tovább rontja, hiába alkot újat, az jobb nem lesz, hiába csomagolja más külsőbe, a lényeg ugyanaz marad. A barbárság, a kegyetlenség az ilyen poszt-apokaliptikus világ alappillére.
Nézzük meg hogyan viselkednek az emberek, ahol rést találnak a rendszerben, rögtön barbárrá változnak, ahol gyengeséggel találkoznak, kegyetlenné válnak. Ha a mai világban ezt teszik, akkor egy összeomlott világban Teréz anyává változnának?
Ha selejt vagy, nem kellesz a társadalomnak. Ezekről a selejtekről szól a film, hogyan alkotnak közösségeket és hogyan élik túl egymást a barbár újvilágban. Kevés beszéd van a filmben, de nincs is rá szükség, mert az egyének szemszögéből nézve éljük át a történéseket. Manapság is elhalóban van a verbális kommunikáció, ezért nincs min csodálkozni, hogy ezt látjuk ebben a jövőbeli világképben is.
Hatással volt rám a film, odarögzített a fotelba, egy percre sem néztem félre. Ledöbbentett, felkavart, felidegesített, elgondolkodtatott. Bár kedvenc színészem elég furcsa szerepet kapott, mégsem az ő személye húzott a filmben, hanem a jó rendezés, a zene.
Ha kedveled az elvont, de realisztikus, utópisztikus, érzésekre támaszkodó filmet, akkor ez a te filmed. Nekem nagyon bejött.
The Bad Batch - amerikai dráma/horror, 2016
Egy apokalipszis utáni, jövőbeli világban járunk. A texasi sivatagban él egy kannibál közösség. Szabályaik jól működnek, mindaddig, míg egy izmos kannibál meg nem szeg közülük egy fontosat: sose játssz az étellel... mindez odáig fajul, hogy ők ketten szerelembe esnek.
