A síelés és én

apu ugrás közben

A sport és én mindig szerettük egymást. Sosem volt gondom a mozgással, nem vagyok egy lusta ember. Az már más kérdés, hogy pár éve a mozgás nehezen megy, és fájdalmas.
Apu anno a MOM egyesület síugrója volt, ahol később edzőként dolgozott. Mindig fent voltam a Normafánál, és ámulattal néztem az ugrókat. Akkoriban rendesen volt tél, nem úgy mint az utóbbi 10 évben.

Általálnos sulis lehettem, vagyis így emlékszem, de hogy mikor jártam fent először az egyesületnél, azt nem tudom. Ott melegedtem az öltözőben a sok síléc és sícipő között. Nagyon tetszett a sok színes léc, amik ott sorakoztak a falhoz támasztva. Sóvárogva nézegettem őket, és titkon arra vágytam, hogy nekem is lehessen lécem.

Egyszer megtörtént a csoda. Léc került a lábamra. Sokat gyakoroltam a Normafánál a síelős részlegen. :)

apu éppen elugrik a sáncról

Ahogy nőttem és ügyesedtem ott csúsztam, ahol az ugrók érkeznek le az ugrás végén. Amikor először álltam a meredek domb tetején, reszkettek a lábaim. Tisztán emlékszem arra, ahogy fentről lenéztem nem láttam a lejtő alját. Elég ijesztő látvány volt. Arra már nem emlékszem, hogyan indultam el, arra viszont igen, hogyan érkeztem meg. Szlalomban rodeóztam lefelé, ezzel nem is volt gond.
A megállás viszont okozott némi problémát, mert nem voltam hozzászokva az iszonyú gyorsasághoz. A fák tövében tértem magamhoz, mert a sokkhatástól azt sem tudtam hol vagyok :))) Szép látvány lehettem. Befúródva a derékig érő hóban, léces lábam szanaszét ágaskodva, a botok rácsavarodva a csuklómra, és röhögök torkom szakadtából. Felállni nem tudtam a lécek miatt. Jött a felmentő sereg, és lecsatolták a lábaimról. Abban az időben még nem voltak olyan lécek, amik kioldottak eséskor, és emiatt sokan sérültek a síelés során. Később már én is kioldós léccel csúsztam.

apu leérkezik a talajfogáshz

Visszatérve a bukásomhoz, hát mit is mondjak. Jót röhögtem magamon, de be is rezeltem rendesen. Ezután már csak a lejtő alján csúszkálgattam, és ahogy kezdtem hozzászokni, egyre magasabbról kezdtem. De féltem.

apu az elugrást gyakorolja

Valószínű, hogy ez az  első magasról csúszás rontott el mindent, és ha nem így kezdem, folytatom a síelést, de a félelem erősebb volt nálam. Többször estem, és nem tudtam uralni a léceket. Már nem öröm volt a síelés, hanem teher. Nem mertem elmondani apunak, mert tudtam nem fog örülni a döntésemnek. De erőt vettem magamon, és megtettem. Onnantól kezdve már nem jártam fel az egyesületbe, és nem került síléc a lábamra.


Szeretem nézni a síugrást, a lesiklást a sport csatornán, mert ez a sport része volt az életemnek, és amíg nem féltem, nagyon szerettem csinálni. Ki tudja mi lett volna, ha nem félek a sebességtől. Lehet engem néznétek a sport csatornán. :)

itt már nyomtam a síelést nagyban