Annyira jellemző az emberekre, ha egy szociális ügy mellett vagy ellen kell voksolni, hirtelen mindenki irgalmas szamaritánussá válik. Jelen esetben a hajléktalan kérdésre gondolok.Nem akarok állást foglalni ebben a témában, az emberi viselkedést szeretném kielemezni. (Általánosítva értékelem az emberi viselkedést, emiatt akinek nem inge, nem veszi magára.)
Nézzük meg azt, hogy alapjáraton az embereket érdekli-e az, ha valaki hajléktalan. A kutyát sem érdekli, ha Kovács Pista és Kiss Béla az aluljáróban ücsörög. (A nevek nem valós személyek nevei.)
Odamennek az emberek tőlük megkérdezni, hogyan kerültek az utcára?
Tételezzük fel, hogy Nagy Rozália megteszi. Odamegy Kiss Bélához, és megkérdezi tőle, hogyan került az utcára. Kiss Béla vagy elhajtja az egyik szülője hátsó felébe, és pénzt kér, vagy mégis elmondja, hogyan került az utcára. Nagy Rozália vagy elhiszi a történetet, és meghatódik, vagy Kiss Bélát küldi el szintén az egyik szülője hátsó felébe, és mérgesen otthagyja tovább ücsörögni az aluljáróban.
De mi van a másik hajléktalannal, Kovács Pistával? Ő vagy csöndben végig hallgatja az eszmecserét, vagy ős is kér ennivalóra/italra pénzt Nagy Rozáliától. Viszont, tőle nem kérdezte meg senki, hogyan került az utcára.
Lépjünk át a második szakaszba. Megtudtuk, hogy Kiss Béla miért ücsörög az aluljáróban. Mit tehetünk? Adunk neki valamennyi összeget, bevásárolunk, vagy legközelebb viszünk ruhát, hogy ne fagyjon meg. Ez mind szép és nemes gesztus, de mi lesz Kiss Bélával másnap? Minden nap nem tudjuk finanszírozni az életét. Mi lesz Kovács Pistával és a többi hajléktalannal?
Persze van szálló, meg ételosztás, meg ez, az, amaz, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy hajléktalanok maradnak. Szomorú sors ez, senki sem akar hajléktalanná válni, de az élet nem mindig úgy alakul, ahogy azt szeretnénk.
Visszatérve arra, hogy az embereket érdekli-e a hajléktalanok sorsa. Akkor sokaknak nagy a pofája, amikor dumálni kell, de amikor cselekedni, akkor sehol sincsenek. Most, hogy a hajléktalan kérdés nagy port kavart, akkora lett az emberek szája, hogy beleférne az összes hajléktalan. Most annyira törődnek a hajléktalanokkal, kiállnak értük, hogy közben pont leszarják ha az orruk előtt megfagynak, vagy éhen halnak. Ettől a képmutatástól felfordul a gyomrom.
Pár napja egy lépcsősor alján az esős időben feküdt egy idős ember nyakig sárosan. Odamentem a lányommal, megkérdeztem jól van-e, és hívjak-e mentőt. Azt mondta, legurult a lépcsőről. Felhívtam a 104-et, és segítséget kértem. Ennyi. Nem lettem ettől nagyember, nem nőtt glória a fejem körül, de megtettem azt, amit lehetett. Azt azért megemlíteném, hogy elment a férfi mellett egy pár ember, és nagy ívben elkerülték.
Szégyen, amit ma megtesznek, vagy nem tesznek az emberek. Nagy a pofa, és nincs mögötte semmi. Tudnék jó néhány esetet felsorolni, hogy mennyire "segítőkészek", de akkor pillanatok alatt betelne a monitor nem látható fele is.
