hogy megtalálja kis gazdáját vágyainak megfelelve.
Megérkezik egy nagy erdőbe, ahol favágók dolgoznak,
kis cipőcskénk azt hiszi, hogy ők kaptafát toldoznak.
De lám, a favágók nem is kaptafát toldoznak,
az erdőbe fákat vágnak, és napestig dolgoznak.
Így hát bánatosan tovább lépdel a szomorú cipőcske,
és egyre beljebb sétál a sűrűn zöldellő erdőbe.
Az erdő közepén meglát egy aprócska, takaros házikót,
benéz az ablakon, és megpillant egy labdákkal teli ládikót.
Beugrik az ablakon, hátha megtalálja újdonsült gazdáját,
de nem talál mást, csak a konyha almákkal teli ládáját.
Az elfáradt kis cipő becsukja álmos, apró szemeit,
behúzza puha belsejébe előre kilógó cipőnyelveit.
Álmában egy nevetgélő kisgyerek felhúzza őt lábára,
és lábán a kis cipőkkel beleugrik homokból épített várába.
A homokváras, nevetgélős álomból hirtelen ő felébred,
ahogy fűzőcskéit oda adják macskajátszó kötélnek.
A kipenderült kis cipőcske tovább indul útjára,
hogy felmászhasson szomját oltó, közeli rét kútjára.
De a kút hideg vize nem ér fel a tetejéig,
így a cipő odébb mászik a lógó kötél elejéig.
Nem sikerült belekóstolnia a hideg víznek ízébe,
a cipőcske meg beleesik a feneketlen kút vizébe.
Magányosan úszkálgat a sötét kútnak fenekén,
ki fogja őt megtalálni a kerek puszta közepén?
Ám a szomorúság hamar vidámsággá változik,
ahogy a kötél a cipő elöl a kijárathoz távozik.
A kihalászott kis cipőt egy kis fiúcska felhúzza,
a kilógó nyelvecskéket helyükre meg betolja.
A kiszakított fűzők helyett befűz egy pár barnát,
megjavítja kis cipőcske ketté hasadt talpát.
A kis cipő már nincs egyedül, megtalálta barátját,
homokvárba szaladgáló, újdonsült kis gazdáját.
