Az elítéltek maguk sem tudják, hol vannak, csak azt tudják, hogy onnan nincs menekvés.
-Megértette?
-Igen, minden világos!
-Holnap lesz a tárgyalása, ne szúrjon el semmit!
-Hogyan fogok kijönni onnan?
-Ez legyen a mi dolgunk!
-De...
-Ne tegyen fel felesleges kérdéseket, örüljön, hogy ennyivel megússza!
-Drogos vagyok, nem gyilkos!
-Ne kiabáljon itt nekem! Vissza is mehet a sittre!
Barbara idegesen veszi tudomásul, hogy nincs más választása, ezért belemegy az alkuba.
-Mi lesz a dolgom?
-Figyel, semmi más! Nem mondhatok többet, még a végén eljár a szája. Lesz ott egy másik emberünk, aki vigyáz magára.
-Tudom ki az?
-Nem, és nem is fogja megtudni!
-Nem tudom mi folyik az Atlantiszon, de...
-Ne próbálkozzon, nem mondok semmit! Készüljön a holnapi tárgyalásra.
Barbara otthonában várja a másnapot. De mielőtt elaludna, halk motoszkálás zavarja meg nyugalmát.
-Ki az? Van ott valaki?
A sötétben felvillanó hatalmas kés láttán a lány előkapja fegyverét, és rálő a fekete ruhás alakra. A férfi élettelen testtel ráesik az üvegasztalra, ami szétkaszabolja az arcán lévő símaszkot.
-Basszus... a rohadt életbe! Már csak ez hiányzott!
Másnap a tárgyaláson Barbara megbilincselt kézzel ül a vádlottak padján.
-Nos? Meghozták az ítéletet?
-Igen bíró úr! Bűnösnek találtatott hirtelen felindulásból elkövetett emberölésben!
-A büntetése életfogytig tartó szabadságvesztés, a szabadlábra helyezés lehetősége nélkül! A büntetést végrehajtó intézet neve: Atlantisz!
A sokkos állapotba kerülő Barbarát belökik a 212. számú gyűjtőhelyre.
-Nézzétek! Új husi! Nézzük meg közelebbről!
-Mit akartok tőlem?
-Na mit? Jó helyre kerültél kisanyám!
-Hagyjatok békén! Mit csináltok? Segítség!
Barbara véresre erőszakolt teste mozdulatlanul hever a mocskos padlózaton.
-Vályúhoz elítéltek! Zabáljatok, aztán készüljetek! Ezt a szerencsétlent mossátok fel a földről! Egy óra múlva indulás!
Az elítéltek harca az ebédért sokszor emberéleteket követel.
-Kis szajha! Ide a kajáddal!
-Hagyd már békén! Nem látod, hogy alig mozog?
-De látom. Nekem köszönheti...
-Büszke lehetsz magadra!
-Fogd be, vagy kapsz egyet!
Barbara ütlegeléstől felduzzadt szeme az ebédre szegeződik. Véres kezeivel próbálja maga felé kotorni az ebédes tálat, amit egy ápolatlan, dagadt láb sikeresen felborít.
-Szemét!
-Mit mondtál?
-Semmit.
-Na azért!
Az összevert lány éhesen kuporog az egyik sarokban. Ruhája darabokra szakadva lóg véresre tépázott testén. De nincs idő a szenvedésre, mert elindul a rabmenet az Atlantisz felé. A menetelés végén elérnek egy sötét zsilipajtóhoz.
-Befelé! Egy, kettő! Mozgassátok a ráncos seggeteket! Mindenki a helyére, egy szót sem akarok hallani!
Barbara mellé leül egy csapzott, vörös hajú nő, aki faggatni kezdi őt.
-Hogy hívnak?
-Barbara.
-Ebby vagyok.
-Kösz, hogy mellém álltál.
-Ne köszönd... ismerem azt a tyúkot, kegyetlen nőszemély. Aki vele egy helyiségbe kerül, azt megveri és megerőszakolja.
-Téged is? Sajnálom.
-Vigyázz, jön...
-Mit dumáltok itt?
-Semmit, csak beszélgetünk erről-arról.
-Menj odébb, had lássam az én cicuskámat!
-Vedd le róla a kezed Ronda!
-Na mi van? Neked is tetszik?
-Hagyd békén!
-Pofa be Ebby. Húzd el a beled, vagy...
A civakodás hallatán előlép az egyik őr kezében egy sokkolóval.
-Mi folyik itt? Nem tudtok nyugton maradni? Ronda... miért nem bírod féken tartani a dagadt testedet?
-Ki bír ellenállni ilyen formáknak?
-Csillapodj, vagy bezárlak!
A száját nyalogató Ronda tovább nézi a megerőszakolt Barbarát, az ő újdonsült tulajdonát.
-Egy ilyen nővel fogom leélni a hátra lévő életemet?
-Barbara... ez csak egy a sok közül... gondolod az Atlantiszon nincs több?
-Honnan tudod?
-Tudom és kész!
-Mit csináltál?
-Jobb ha nem tudod!
Folytatása következik...
