Az otthontalanok című dráma 6.részének írása közben íródott ez a vers.
Szeretlek téged, nem feledlek soha,
hangom a messzeségben tovaszáll,
kezed a kezemből nem veszed el soha.
Távoli otthonom elválaszt engem arcodtól,
naponta látom szemed sugarát,
haldoklón kihullok ölelő karodból.
Szenvedésem hasít, mint sötétben a villám,
arra kérlek egyetlen szerelmem
halld meg fájdalmas, utolsó imám.
