Mikor emlékeim előjönnek
ülök némán, gondolatra várva,
életképek sorakoznak
egymás mögött állva.
Belőlem élnek, engem falnak
én adom nekik az életet,
de hogy mit hoznak majd elém
ettől folyton félhetek.
Félhetek, mert nem kímélve
belém döfik kardjukat,
sírást várva állnak elém
felém nyújtják karjukat.
Elengedem a fájó múltat
nem akarom a könnyeket,
lapozgatom a jelent, a múltat,
az emlékhordó könyveket.
Emlékeznék csak a szépre
nem lennének szomorú napok,
de a teljes múlttal maradok az,
aki tegnap és ma is vagyok.
