-Hajnalka! Segíts!
A kislány tágra nyílt szemekkel nézte az egyre sokasodó árnyképeket, és egyszer csak elsötétült a szoba.
-Hajnalka, nyisd ki a szemed!
Egy fényesen ragyogó kisfiú állt Hajnalka mellett. A megszeppent kislány már nem saját ágyában ült, hanem egy aprócska székben, amin alig fért el csodálatosan lebegő szoknyájával.
-Hol vagyok?
-Árnyékországban!
-Mi ez a ruha rajtam?
-Hát... ezt a ruhát a mama varrta neked, mert tudtuk, hogy egyszer eljössz hozzánk!
-Haza akarok menni!
-Nem lehet Hajnalka! Segítened kell nekünk! Az országunkat egy hatalmas óriás hamarosan felfalja, ha nem teszünk valamit!
-És én mit tehetnék?
-Nem tudom, de te álmodtad meg a világunkat, csak te menthetsz meg minket!
Hajnalka hangos zokogásba tört ki. A lecsorgó könnycseppecskék nem hullottak le a földre, hanem kis pillangókká változva elrepültek a messzeségbe. A barna szemű kislány egyre több pillangót reptetett ki szemecskéivel, amitől folyamatosan jobb kedvre derült. Felugrott a székből, és egyenesen a pillangók után rohant. Egy csilingelő virágos réten állt meg. A szélben ringatózó virágok elsusogták a bánatukat a kislánynak, aki megígérte nekik, hogy megmenti őket a gonosz óriástól.
Elindult hát a nagy vándorútra, ami a félelmetes órás otthonához vezetett. Árnyékországban minden más volt, mint otthon. Minden fordítva történt. Ha előre indult, hátra haladt. Ha jobbra nézett, balra tekintett. Egyre nehezebben bírta a fordított világot, de eszébe jutott, hogy van nála egy kis tükör, amit a nagymama pakolt bele kis batyujába, amikor elindult. A tükörből nézve lépdelt a furcsa világban, így jutott el ahhoz a sziklához, amin át kell másznia, hogy eljuthasson a fekete völgybe, ahol az órás lakik. Ott állt az egekig érő szikla előtt, és a tükörből megpillantotta Áront, a fényes kisfiút, aki ahogy közeledett egyre hatalmasabbra nőtt. Hirtelen felkapta Hajnalkát, és átugorotta vele a hegyes sziklát.
-Te hogy kerülsz ide?
-Segíteni jöttem!
-Mitől nőttél olyan hatalmasra?
-Tudod Hajnalka, a mi országunkban minden másképp történik. Amikor megálmodtál minket, még olyanok voltunk mint te. De egyik nap arra ébredtünk, hogy megfordult a világ. Óriásokká változtunk. A varázsló készített egy varázsitalt, amit ha megiszunk, olyanok leszünk mint régen. De ez az ital hamarosan elfogy, mert az óriás ezt is elveszi tőlünk, és nem leszünk többé ilyenek, hanem óriások maradunk örökre. Csak te tudsz rajtunk segíteni!
Hajnalka és Áron tovább bandukolt a fekete völgyben, ami egyre sötétebb és félelmetesebb volt. Az út végén megálltak, és felnéztek a magasba. Egy torony tetején üldögélt az óriás, onnan bámulta az egész világot. Hatalmas kezeivel szedegette fel az árnyékvilág darabkáit, és tette bele egy hatalmas zsákba.
-Látod Hajnalka? Hamarosan vége a világunknak!
A kislány remegő lábakkal nézte, ahogy lehajol az óriás, és nagyra nőtt ujjaival fel akarja szedni őket, ahogyan a világukat. A kislány elővette tükrét, és az óriás felé tartotta. Abban a pillanatban a hatalmas óriás zsugorodni kezdett, és egy mafla képű, sírós kisfiúvá változott.
Hajnalka és Áron kézen fogta a pityergőt, és visszavitte a faluba. A varázsló megpillantotta gézengúz gyermekét, és kiborította a zsákot, ami szintén aprócskára zsugorodott. Úgy hullottak ki abból Árnyékország darabkái, mint a záporeső. Hamarosan visszaált minden a helyére, ahol a csilingelő virágok most már örömdalocskát susogtak a finoman libbenő szélben.
-Maradj nálunk Hajnalka!
-Nem tehetem Áron! Vár anya, és az én világom!
Azzal a kislány behunyta szemét, és az otthonára gondolt, meg a szobájára, ahol minden este megálmodta újra meg újra az árnyékvilágot és annak csodálatos történeteit.
