Aki nincs benne, el sem tudja képzelni, mekkora frusztráltságot okoz az élet számos területén.
A legrosszabb, amikor az iskolával kell megküzdeni. Ha a sulit túléled, utána már kevesebb problémád lesz az életben. Azt nem mondom, hogy nem lesz, de a folyamatos lelki trauma nem terhel éveken át.
A suliban totál hülyének érzed magad. Mindenki tud számolni, csak te nem. Az ujjaidat használod, vagy más módszerrel próbálkozol összeadni, kivonni. Jobbik esetben kialakítasz magadnak egy sajátos számtan rendszert, amit csak te értesz, rosszabbik esetben vagy bukdácsolsz, vagy éppen csak kettessel csúszkálsz át év végén matekból.
Senki sem érti, hogy okos, intelligens gyerek létedre miért vagy totál hülye a matekhoz. Na ez az, amit sem én, sem a környezetem nem tud felfogni ép ésszel.
A mai napig - szégyen, vagy nem - az ujjaimat használom a számoláshoz. A szorzótáblát sikeresen bemagoltam, azzal nincs gond, de azt is úgy sikerült, hogy hangzás, ritmus alapján jegyeztem meg. Van, amikor leblokkol az agyam, és egyik pillanatról a másikra elfelejtek összeadni, kivonni. Ülök a papír felett, mint egy kiüresedett testhalmaz. Ez elég ijesztő tud lenni, mert ilyenkor azt gondolom, hogy elment a maradék eszem is. Aztán elterelem a gondolataimat, vagy mást kezdek el csinálni, és pár perc után visszaáll az agyműködésem a disz-es állapotba. Legalább ebbe sikerül neki. :).
Szóval nem vagyok matek zseni, és soha nem is leszek, de ettől nem fogok összeroskadni.
Az olvasás, és a helyesírás katasztrofális volt az alsó tagozatban. Aztán felsőben megtáltosodtam, és 5-ös lett a helyesírásom. A betű cserélgetés a mai napig kísért. A hosszú mással hangzókat felcserélem, vagy akár a szótagokat is. Amikor visszaolvasom, az agyam úgy olvassa, mintha jól írtam volna. Többszöri átolvasáskor sem látom meg sokszor a tévesztést.
A sete-sutaságom az megmaradt, nem javult egy fikarcnyit sem. Folyton összetöröm magam, belemegyek mindenbe, mindent kiejtek a kezemből, szóval katasztrofális a helyzet ezen a téren. Szerencsére nem lettem felszolgáló, mert minden kaja a vendég nyakában landolt volna.
Sosem volt jó beszélőkém. Az agyam sokkal előrébb jár a mondanivalóban, mint ahogy a szám azt kimondja, ezért sokszor összeakad a beszédem, sőt, kimaradnak szavak. Az írással jobban át tudom gondolni azt, amit közölni akarok.
A razolással nem volt gondom gyerekként, de ahogy teltek az évek, a vízszintes és a függőleges elferdült vonalakon és a pálcika embereken kívül, már nem tudtam semmit lerajzolni. De elhatároztam, hogy mindenképp megtanulok rajzoli, és még az égből potyogó Mikulások sem tudnak ettől a szándékomtól eltéríteni. Sok videó nézés, olvasás, rengeteg gyakorlás meghozta a gyümölcsét.
A középsuliban sokat kínlódtam. Az egészségügyi szakközépben a latint nem tudtam bemagolni. Amikor már betegségekhez fűztük a szavakat, egyből beleégett az elmémbe. Ezért sem tudok nyelvet tanulni, mert nem maradnak meg a szavak. Lehet, hogy ki tudnék erre is találni valami sajátos tanulási formát, de mivel nem érdekel a dolog, nem fogok erre sem időt, sem energiát fordítani.
Ha valamit meg kell jegyeznem, azt látnom kell. Amikor tanultuk a betegségeket, és a kezeléseket, nővéri teendőket, nehezen jegyeztem meg bármit. Ahogy kikerültünk gyakorlatra, és láttam, vagy csináltam, az beleégett az agyamba, amit szinte sosem felejtek el.
Amikor kórházban dolgoztam, egy idő után kifejlesztettem egy sajátos vizitelési módszert. Nem vittem papírt, és amikor az orvos a betegről beszélt az ágy mellett, én csak bólogattam. Amikor vége lett a vizitnek, az orvos kérdezte, hogy megjegyeztem-e azokat, amiket mondott. Igennel válaszoltam.
Leültem az asztalhoz, és visszaemlékeztem arra, hogyan kezdtük a vizitet, hányas kórteremben jártunk, melyik ágynál álltam, az orvos éppen mit tett, miközben beszélt, a beteg melyik kezét emelte a magasba, miközben a gyógyszereket ecsetelte a doki, és ezeket egy pillanat alatt lepörgettem az elmémben, így minden egyes szó bennem maradt. Ez így van a mai napig.
Az átlagos hiányosságaim mellett nem átlagos tulajdonságaim is vannak, amikre az átlagos ember nem képes. Viszont ezek ellenére is nagyon sokáig totál hülyének éreztem magam, és sajnos a környezetem is ezt éreztette velem, és itt nem a családomra gondolok. A tanárok, az osztálytársak, a munkatársak, stb. Úgy éltem le kb. 40 évet, hogy biztosan hülye vagyok, és aztán kiderült, hogy ez nem így van. Nem egy, és nem öt perces, hanem másfél órás IQ teszteket töltöttem ki, aminek a végeredménye meglepett. Nem árulom el az eredményt, legyen ez az én titkom. :). Ezek szerint még sem vagyok hülye. A sok okos benézte a lenézésemet, csak hogy a sok okos nyomot hagyott az életemben, mert utálok tanulni, összerándul a gyomrom a matematika szó hallatán, és sorolhatnám.
Sajnos a lányom is ebben a cipőben jár, és nagyon nehezen boldogulunk az iskolában. Valahogy rávezetem a sajátos tanulási technikákra, amiket elég nehéz kitalálni, mert másképp működik, mint én, hiába disz-es ő is. Remélem, nem szenvedi végig a fiatalságát azzal, hogy hülyének nézik, mert nem olyan, min az átlag.
Furcsaság, és egyben különlegesség nála, hogy hasonlóan ügyetlen, folyton összetöri magát, belemegy mindenbe, kiejt mindent, de.....a sportokban kitűnő. Ügyesen balettozik, kiválóan kungfuzik, a sportoknál a mozgása összeszedett, rendezett. De miért csak ilyenkor? Ez lesz a kérdés, ami örökre nyitva marad azzal együtt, hogy mi a fenéért kell okos, intelligens embereknek disz-esnek lenniük?!
Infók a diszlexiáról
Híres diszlexiások
Diszlexiás színészek
