 |
A 90-es évek elején a testőrség és a biztonsági őrködés nem egy lepukkant, bárki által elvégezhető, még a 80 éves bácsika totyorászva is megcsinálja munka volt.
Ma már egy vicckategória, ha mondjuk végig nézek egy pályaudvaron, miféle emberek mászkálnak biztonsági őr néven. Nem azzal van a bajom, hogy munkát kapnak, hanem azzal, hogy milyen munkát. Kérdem én, mit tud tenni, egy alig mozgó, csoszogó bácsika, ha valaki letámad egy pénztárost? Vagy egy nagy pocakkal somfordáló, tohonya, lusta sörvitéz, aki a fotelig is alig tudja elvonszolni magát és ha mégis sikerrel jár, a távirányítóig még elér, de annál tovább nem? Ez az, amitől ez a munka prolivá vált, és ha valaki meghallja a biztonsági őr kifejezést, elkapja a röhögőgörcs.
 |
| A vizsga után 1 hónappal 21 évesen. |
Amikor az újságban olvastam, hogy embereket toboroznak egyből telefonáltam, mert kiemelték, nőket is várnak szeretettel. Otthon nem volt egyszerű beadagolnom ezt a történetet. Szülői rémképek sorakoztak elém, a "mit fogsz ott csinálni ennyi férfi között"-től egészen a "majd le fognak lőni munka közben"-ig terjedően. Több hetes napi szintű konfrontálódás közepette elérkezett a felvételi napja. Az addig összekuporgatott közalkalmazotti fizetésemből félretett pénzt erre a tanfolyamra áldoztam.
Barátnőm kedvenc története ez a testőrösdi, mert ebben ő is résztvevő volt. Ő volt az, aki a felvételi napján szó szerint belökött, mert én berezeltem, miután elkésve kinyitottam az ajtót, és megrémültem a rengeteg férfi láttán. Ha ő nincs ott, valószínű hazarohanok. Kinyitotta az ajtót, és belökött, én meg beestem, mint egy burleszkben. Természetesen ezzel az attrakciómmal minden tekintetet magamra irányítottam, plusz az oktatónak elakadt a hangja. A kínos hátravonulást követően örömmel üdvözöltek a felvételin.
A szürreális valóságból felébredve elénk toltak egy intelligencia tesztet, amit csak az nem tudott kitölteni, aki írni sem tudott. Ezzel arra akarok célozni, hogy egyszerű és ostoba kérdéseket tettek fel, de így is volt, aki nem ment át a teszten. Te jó Isten! Hogy végezhette el az általános iskolát?!
Ezt követte az erőnléti felmérés. Ezzel nem volt gondom, mert kisportolt testalkattal rendelkeztem, amihez nem csak izom, hanem erő is párosult.
1 perces fekvőket, guggolásokat, és hasazásokat kellett csinálni. Volt egy szint, amit meg kellett ütni, különben nem mész át a felvételin. Férfiak sokasága bukott el a fekvőtámaszoknál, én vígan teljesítettem jóval a szint felett, nekem ez volt a specialitásom. :) Minden reggel és este fekvőkkel keltem, és feküdtem.
Hullottak ki az izompasik, a nagyképű kockák is, maradtak a "ki nem nézném belőle" emberek. Hárman jelentkeztünk lányok, és mind szinten felül teljesítettünk a felvételin.
Az elméleti oktatás száraz és unalmas órái után jólesett az edzés. Háromféle küzdősport egyvelegét tanultuk, leginkább utcai és ehhez hasonló szituációkkal kevert harcművészetet. Kemény órákkal néztünk szemben, nem volt lazítás, vagy "jaj de fáj mindenem", ha nem ment, kihullottál.
A csapat létszáma csökkent, ahogy telt az idő. A lányok közül már az első hetekben ketten kiléptek, így egyedül maradtam. Ez nem okozott gondot, nekem mindig fiú haverjaim voltak, akikkel jobban éreztem magam, mint a hisztis csajokkal. Nem is kezeltek csajosan, mindent meg kellett csinálnom, amit a fiúknak. Ha ütöttek, én is kaptam, viszont én is adtam. Ezt a részét jobban szerettem. :) Volt egy nagyképű izompacsirta, akinek nem voltam szimpi. Amikor sorban álltunk, és egyesével kellett mindenkin végig menni ütések és rúgások tekintetében, folyton szórakozott velem.
Jó nagyokat kaptam tőle, pedig az edző leteremtette nem egyszer. De eljött az én időm is, amikor nekem kellett mindenkit végig rugdosnom. Ez a nagyképű lovag akkora hátasokat kapott, hogy csak úgy kongott a teste. Nem tudom mi baja volt velem, de nem is érdekelt. Annak viszont örültem, amikor kiszállt az oktatásból.
Kedvenc óráim közé tartozott, amikor fegyverekkel foglalkoztunk. Apunak munkájából kifolyólag volt otthon gáz és riasztó pisztolya, ezért ennek szétszedése, megtöltése, használata nem okozott problémát. Annál inkább a Parabellum, az kemény diónak bizonyult. Erős ujjak kellettek hozzá, így nem csak nekem nem ment elsőre a szétszedése, hanem másnak sem. Eljártunk lőgyakorlatra is, ahol gyakorolhattuk a pisztoly megtöltését, és mindenki kipróbálhatott egy éles fegyvert eldurrantani.
A küzdelmek sokszor kemények voltak, törtek a csontok. Mindkét nagylábujjam eltört, de nem tehettem meg, hogy otthon pihentetem, mert akkor vége lett volna. Törött lábujjakkal edzettem, aminek meg is lett a böjtje.
Itt ismertem meg első férjemet, akitől született a kis-nagy fiam.
A vizsga napján egymással kellett küzdenünk. Természetesen én maradtam a végére, meg a férjem akivel akkor még csak jártam. Nem volt publikus a kapcsolatunk de biztosan tudták, hogy van köztünk valami. Ilyen hülye helyzetben még nem voltam, mint akkor. Azzal verekedjek, akivel együtt vagyok? A szabályt kiadták, a férjem kizárólag csak védekezhet, mert ő már több éve kungfuzott. A bunyó elkezdődött, én ütöttem, rúgtam ahol értem... de mit lehet kezdeni egy kungfussal? A többiek szurkoltak ezerrel, hergelték a fejem, hogy üssem-vágjam, ne hagyjam magam. Nem is hagytam.
Csak az lebegett a szemem előtt, hogy megcsináljam. Eljött a küzdelem vége. Mindenem fájt, zsibbadt az egész testem. Lihegve leültem a padra, ahol alig kaptam levegőt. A szemközt ülők integettek, én meg nem tudtam mi bajuk lehet. Mutogattak a lábam irányába. A sípcsontomból csorgott a vér. Kit érdekelt, mikor sikeresen túléltem egy kungfussal való küzdelmet.
Az írásbelin és a szóbelin simán átmentem. Jött a fegyvervizsga. Attól szinte remegtem. A teremben ezren voltunk és egy asztalnál négyen ültünk. A és B feladatlapokat osztogattak. Kitöltöttem valahogy és vártuk az eredményt. Neveket soroltak, hogy ki az, aki mehet tovább a szóbelire. Mi nem hallottuk a nevünket. Gondoltam itt a vég. Ennyi, nuku, befellegzett. Mindenki kijött már a szóbeliről, azután szünetet tartottak. Később meghallottam a nevem. Bevágtáztam a terembe. Előttem mindenféle fokozatú és kinézetű rendőr ücsörgött. Ettől rögtön tele lett a gatyám.
Az asztalon többféle fegyver sorakozott. Olyan is, amilyet még nem láttam. Te jó Isten! Mi lesz velem?!Kihúztam egy tételt, és hála Istennek gáz és riasztó pisztolyt kellett szétszednem, összeraknom, és a fegyverről regélnem. Vörös fejjel estem ki a teremből. Vártuk a végeredményt, a biztos bukást. Minden embert behívtak a terembe. Mint a heringek, úgy lapultunk egymás mellett.
Mindenkit felsoroltak, aki átment, Mi páran nem szerepeltünk a listán. Hát ennyi volt. Nem sikerült. Aztán felolvasták a nevem.
Fel kellett állnunk. Úgy éreztem magam, mintha a saját kivégzésemre várnék. De nem kivégeztek, hanem megdicsértek bennünket. Mi teljesítettük hibátlanul mind az írásbelit, mind a szóbelit. Engem, mint nőt külön kiemeltek, mert hogy tanulhatnának tőlem a férfiak. Paff....ez volt az a pont, hogy majdnem elájultam. Az egész brigád engem nézett. Valahogy túléltem a dicséretet.
Lementünk a lőtérre, és be kellett mutatnunk a lövéstudományunkat. Sportpisztolyt kellett megtölteni, és azzal lőni. Miért ne legyen így, nem sült el a fegyverem. Hát ennyire nem lehetek béna? Többszöri próbálkozás után szóltam, hogy rossz a fegyver. Adtak egy másikat. Azzal meg a másik céltábláját találtam el. Atyaég! Ennyire vak volnék? A mögöttem álló szakember csak lesett, elvette a fegyvert, és megállapította, hogy hibás. Kaptam egy harmadikat. Azt meg nem lehetett megtölteni. Na szép. Ez az én formám. De szerencsémre megkegyelmeztek, és nem kellett több ramaty fegyvert kipróbálnom. Átmentem itt is.
A biznyonyítvány osztáskor lerágtam a körmöm (nem is). Kitűnőre végeztem, és megadták a testőri fokozatot, de megmondták, hogy tovább kell folytatnom a képzést, ha valahol alkalmaznak.
Sajnáltam, hogy vége lett a tanfolyamnak, nagyon élveztem az egészet. Hiányoztak az órák, és a banda.
Próbáltam elhelyezkedni. Kaptam egy lehetőséget a kormányőrségnél, ahol egy gyerekre kellett volna vigyáznom, de nem éltem vele, mert lebeszéltek róla (biztosan a jóakaróim).
Ennél már csak rosszabb ajánlatokat kaptam. Volt ahol kiröhögtek, hogy nő létemre mit akarok, pedig mutogattam a bizonyítványaimat. Itt-ott dolgoztam biztonsági őrként, de ezt egy másik bejegyzésben fogom elmesélni.
Azóta is bánom, hogy nem fogadtam el azt a testőri munkát. Az ember sokszor rosszul dönt, de akkor, abban a helyzetben így láttam jónak. Tévedtem.
