Az első csók
Állatürülékkel átitatott, lerágott végű cipőben tohonyán vonszolja magá a folyosón, miközben nyáladzó szája sarkában ott figyel a tegnapi vacsora elrohadt maradéka.
Zsírtól csöpögő, alig pár szál haját bugyután igazgatja, hogy szíve választottja elképedve gyönyörködhessen az ő tökéletes mivoltában.
Ülepénél kettészakadt, vizelettel átitatott nadrágjában fickándozik a kéjvágy, amit nehezen tud kordában tartani szutykos ujjaival. Az ammónia és a fekália szag régóta jó barátként követik bűzös, legyekkel körülvett testét. A csupasz felsőtesten rejtőzködő élősködők minduntalan zaklatják a nyálkás szőrcsomók töveit.
Mielőtt belépne élete párjához, leül a sámlira, és lehúzza göcsörtös lábairól a bénító szagú, dögszagot árasztó bakancsát. Megrázza a fűzőknél fogva, amiből kipottyan egy széttaposott, több napja rothadó patkány csomó. Elégedett mosollyal az arcán konstatálja, hogy végre már nem nyomja semmi az ő csodálatos patáit. Utolsó simításként, a feketére gombásodott karvaly lábujj körmeit körömvágó olló hiányában a szájába tolja, és rágcsálókat megszégyenítő módon tövig darálja. A végterméket a kifröccsenő nyállal együtt a falra repíti, ami ott ékeskedik mint valami elcseszett tapéta dísz.
Azért, hogy minden tökéletes legyen, megjelöli a területet, csakhogy a nagy jelölgetés közepette a nadrág véletlenül a helyén marad. De ez mit sem számít ennek a büdös varacskos disznónak, ő így érzi jól magát, hiszen víz nem igen éri őt, csak ha odakint éppen esik.
Már alig várja, hogy kinyithassa az ajtót, ahol a fekete szépség izgatottan vágyakozik a csodálatos beteljesülésre. De a fekete szépség cseppet sem vágyakozik semmilyen perverz beteljesülésre. Hátrakötött kezével vadul keresgéli a menekülést hozó réseket, ahova ujjait berakosgatva próbál a gubanc erősségén lazítani. Amikor meghallja az ajtó nyikorgását, ordítva könyörög a szabadulásért. Bekötött szemei mit sem tudnak arról, hogy miféle szörnyeteg közeledik félmeztelen teste felé.
A folyamatosan erősödő csoszogó hangok hallatán a fekete szépség mellkasa egyre gyorsabban emelkedik, ettől fiatalos domborulatai is ide-oda ringanak. A nyálcsorgató, pöceszagú félnótás ezekre a mozgásokra még inkább felbőszül, és ziháló hangon, csaholva fújtat, mint egy bika-kutya keverék.
Az indulatokat visszatartani képtelen bűzös emberutánzat megfogja a lány nyakát, és maga felé húzza a remegő szájú arcot. A lány szépen ívelt szája egyre közelebb ér a rohadó fogú rémálomhoz.
Gyomrából hirtelen előtör a hányinger. Az öklendező szépség telibe találja az amúgy is bűzös pofájú szörnyeteget, aki ennek ellenére is csak nyújtogatja palacsinta nyelvét a lány szája felé. A gusztustalan légyott hamarosan véget ér, mert a kínlódó szépség egy határozott mozdulattal leharapja a szájába tolakodó nyelvszörnyet. Az ordítozó torzulat pofájából szanaszét fröcsköl a vér, amitől a helyiség vágóhíddá változik.
Nyelves szerelem
Ütődött fejszerkezetével buta módon rángatja a kezébe ragadt nyelvcsonkot, amit próbálgat vissza nyomorgatni bűzös pofájába, de sikertelensége agresszív tulokká változtatja a nulla agyhullámokkal rendelkező gnómot.
Az egyre fröcsögő vércsíkos rángatózás idétlen tánc bajnokot nevel a pszichopata ősemberből, de nem adja fel, hiszen nyelve hiányában nem tudja megcsókolni várakozó szerelmét.
Teszetosza csoszogással odébb lökdösi tohonya, bűzös testét, amin a több hetes ruha görényszagot eregetve magától vonul gazdáját hátrahagyva, ugyanis a rühek egész garnitúrája éli szorgalmas életét a posztó szutykos felületén. A felfoghatatlan szimbiózisban éldegélő rüh generáció és gazdatestük már képtelenek egymás nélkül létezni, hiszen a víz - a közös ellenség - igencsak messze ólálkodik e csordától, ezért örök szerelmük kitart a világ végezetéig.
De ez a szerelem nem az, amire ótvaros pofázatú gnómunk vár a nap minden percében, most már nyelv nélkül. Az a szerelem fekete hajzuhatagba csomagolva ücsörög a sötét sarokban, reszketve a félelmetes következményektől, melyet a tetvekkel átitatott vérmaszlag okoz majd neki.
A fehéredő vércsótány a vérsejtek hiányától szédülten lódul neki a saroknak, de nem annak, ahol a gubbasztó lány csöpög a félelemtől, hanem ahol a forró rezsó lávaként izzik. Leveszi a rezsón bugyogó csirkelábakat, kinyitja vérző pofáját, és ráhajol a tüzes korongra..
Nyelvcsonkja csak úgy serceg az égető forróságtól. Szanaszét égetett fejszerkezettel leroskad a katlan tövébe, és kicsorgó nyálával megitatja az éppen arra kószáló csótányt. A fejéig futkározó dög ott kering az orr és nyelvcsonk között, várva a frissítő nyálkotyvalékra, amit az alig lélegző bűzbomba folyat ki frissen sült szájmaradékából.
Eme kellemes látványtól irritálva a fekete lány hatalmas okádékot terít maga elé, ami hamar portyázó állatkörítés eledelévé válik. A szürreális étkező csomók hirtelen szétszélednek, ahogy a nyomorult test feláll a pusztulatból. Kihúzza a mama fiókjából a zsákvarró tűt, felfűzi rá a nyállal átcsámcsogott cérnát, és mint aki elvégzett egy gyorstalpaló sebész tanfolyamot, nekilát felvarrni a hányadékban megcsócsált nyelvmaradékot.
Dolga végeztével mosolyra nyitja megújult pofáját, és lefittyenő nyelvével elindul a kuporgó lány felé. Lehajol a feketeség arcához, és frissen műtött ékességével körbenyalja a lány szemeit. A ragacsos nyáltenger lecsorog az arcon, végig a nyakon, egészen a fedetlen
mellekig. Ez a gusztusos képsorozat lázba hozza a láb közötti gilisztát, és kéjes zihálások közepette ráveti magát az ártatlan testre.
Meglepetés ebéd
Hangos a csönd. A patkányfogak kapargató sercegése mellett kihallatszik egy nyüszítő, kiskutya sírásra emlékeztető hanghullám. Pupillák tűnnek el a fekete messzeségben, amit a lámpa nélküli pincefalak nyelnek magukba, ahol a rabszolgasorsú, fekete hajú lányt emészti a bánat.
Testében az élni akarás küzdelme egyre halványodik, ahogy a vérsejtek kiszöknek a lábai között, mintha csak szabadságra vágynának. De, ez nem a szabadság, ez csak a rühes pokolfajzat erőszakkal felvértezett vágycsillapító rabszolgajátéka volt, amiben kéjes és fertőzött vágyát kieresztette a számára legélvezetesebb módon.
A repkedő hangok megállás nélkül susogják fülébe, hogy "Öld meg!" Ott cikáznak, viháncolnak ezek a rikoltások szinte zaklatva őt, de tenniakarása kevés ahhoz, hogy megkötözött testét kiszabadítsa.
Elszabaduló véráradat gyengíti amúgy is zaklatott testét, ezzel még inkább nehezítve a mozgást. Szájában nyálas vér keveredik. Lehajtott fejjel néz a leprás padlóra, közben térdére csepeg a véres maszlag, amitől a gnóm leharapott nyelve után képtelen megszabadulni. Az undor egyre erősebben ostorozza nyálkahártyáját, ezért megállás nélkül öklendezik.
Meddig tarthat még szenvedése? Mikor jön érte a halál? A halál még várat magára, mert a poshadt pofájú ganajtúró éppen bevásárló körúton van az erdő szegletén, ahol retkes kosarába gyűjtögeti kedvenc férgeit, elpusztult rágcsálóit. Finom ebéddel szeretné elkápráztatni szerelmetes vendégét, aki fedetlen keblekkel várja büdös pofájú gazdáját.
A csoszogó zörej felébreszti a szundikáló rabnőt, aki remegő izomzatával térdeit szorítva próbál védekezni a közeledő féregtől.
-Megjöttem! Hoztam neked finom ebédet!
A lány haját egyetlen mozdulattal hátrahúzza és szájába tömi a frissen döglött egeret.
A közös ebéd, nem egy lakomához hasonlító, gyertyafényes légyottra emlékezteti a szépséget. A fuldokló lány megállás nélkül öklendezik, a nyomorult gnómfejű meg hangos bélgázokat eregetve csámcsog és böfög. Kétpofára zabálja a félig főtt szaros csirkelábakat, és véresen hagyott malacfejet. A cuppogó hangok sorozatában már nem is hallani, hogy a fuldoklás átvált ordításba, mert a fekete démon kihányja a nem kívánt szőrös ebédet.
A kiterített okádék felett káromkodva dícsérgeti ótvaros gazdáját, akit ez a szerelmi óda egyáltalán nem dühít fel. Sőt, izgalmi lihegésbe torkollik undorító csámcsogása. Miközben eszegeti a csótánydesszertet, lehúzza sliccét, és tojásait pakolgatja erre-arra. A szottyadt tarisznya meglepetést rejteget. De, vajon mit? Egy keményedő gilisztát, ami folyton növekszik, dagad, ami csak arra vár, hogy köpjön egy hatalmasat. Ami késik, nem múlik. A bűzös kígyó kinyitja száját, és kirobban belőle a felgyülemlett tartalom. A hirtelen maszlag két mellbimbó között landol, és lecsorogva a lábak között megérkezik a padlóra.
Az alig ziháló feketeség már tudomást sem vesz a váratlan támadásról, ami alapesetben felforgatná a gyomrát, de a sok okádástól üres gyomra nem tud semmit a külvilágra küldeni.
A patkányfogú fertelem mit sem törődve a slicces mutatvánnyal, kiüresedett kígyóval a lába között kérdést tesz fel imádott szerelmének.
-Jól laktál kedvesem?
-Jól bazdmeg!
-Ne beszélj így velem, mert nem kapsz többet enni!
-Hála Istennek!
A nyomorult tuskója nem érti a célzást, megsértődve odébb vonszolja trottyos gatyáját, és pityeregve kimegy a helyiségből.
Szerelmi vallomás
-Mit tettél te kurva! Megbántottad a fiamat!
-Itt van anyuci? Már alig vártam!
-Ne szemtelenkedj te fattyú! Inkább örülj, hogy az én egyetlenem felesége lehetsz!
-Maga meg miről beszél? Dehogy leszek ennek az undorító gnómnak a felesége!
-Pedig az asszonya leszel ha akarod, ha nem!
A ferdefejű banya betömi a lány száját egy konyharuhával, hogy ne szidalmazza tovább szépséges kisfiát.
-Gyere ide kisfiam! Mondd meg, mit tegyek vele?
-Azt akarom, hogy a feleségem legyen!
-Rendben gyönyörűm! Az lesz!
A vénasszony kioson az ajtón, mint egy szellem, és vihorászva hagyja magaután a hangfoszlányokat. Kis idő múlva húgytól foltos, sárgára keményedett, ócska menyasszonyi ruhakölteményt vonszol be az ajtón, és odatartja a meztelen testű lány elé.
-Tökéletes! Mintha rád szabták volna! Ez volt az én csodálatos ruhám! Ebben álltam az oltár elé, és fogadtam örök hűséget!
-Oltár? Melyik az a pap, aki ilyen sátánfattyakat egybeköt?
A csontoshátú öreglány mérgesen ledobja a ruhát, és fekáliától ragadós mamuszában odébbrakosgatja magát, hogy messzebbről szemlélgesse kisfia választottját.
-Hmmm...ez a fekete haj…
Elővesz a fiókból egy metszőollót, és elindul a lány felé.
-Na, édes lányom, megszabadítalak ettől a lobonctól!
-Meg ne próbálja! Nem teheti ezt velem!
-De bizony, megtehetem!
-Segítség! Hol van a fia? Szeretnék kérni tőle valamit!
-Ugyan mit?
-Egy csókot szeretnék tőle!
-Miért akarnál tőle egy csókot?
-Mert szeretem!
A haj közelében ólálkodó olló hirtelen irányt változtat, és a banya kezéből kifordul.
A “szeretem” szó hallatán előrelép a förmedvény, és viháncoló hangon ujjong. Tapsolva ugrál örömében, mint egy óvodás, aki holnap megkapja régen áhított kedvenc játékautóját.
-Én is szeretlek gyönyörű feleségem! Holnap akarom az esküvőt!
-Holnap? Hova sietünk kedves férjem? Meg kell szervezni a lakodalmat!
A szerelmetes cseverészért félbeszakítja a vasorrú.
-Nem lesz itt semmiféle lakodalom! Hívok egy papot, és ennyi!
-Ennyi? Ilyen agyoncsapott esküvőt szeretne szépséges kisfiának?
-Átlátok én rajtad aranyom! Nem szereted az én csöppömet, csak húzni akarod az időt!
-Rosszul gondolja mama!
-Mama?
A csoroszlya egy pillanat alatt elmerül a gondolatok tengerében, és semmibe meredő szemmel a “Mamára” gondol.
Pöttyös ruha
-Gyere kicsim, vár a papa!
-Nem!
-A papa imád téged! Emlékszel? Vett neked egy pöttyös ruhát!
-Utálom azt a ruhát!
-Pedig nagyon jól áll!
-Akkor sem!
-Megbántod a papát! Na, gyere kicsim!
Papa ott ül a kopott fotelban, és pipával szájában morog a bajsza alatt. Ahogy belép az unoka, a papa szája furcsa mosolyra áll.
-Gyere kincsem! Vedd fel a ruhád!
-Nem akarom!
-Gyere, adok neked valamit!
A kislány, mintha betanulta volna szerepét, közelebb lépdel a pipafüstbe burkolózott öreghez. Az anya sarkon fordul, és bezárja maga mögött az ajtót. A nagypapa kisfiús hangon beszél egyetlen unokájához.
-Mit ettél ma a suliban?
-Tökfőzeléket.
-Tudom, azt nem szereted! Hoztam neked tortát! Csokitortát.
-Azt szeretem!
A kislány öregapja mellé huppan, és lelkesen nekilát a csokitortának. A papa szemei csillognak az örömtől.
-Jól van kincsem, és most vedd fel szépen a ruhát!
*
Anya a konyhában elégedett arccal a mosogató rongyot csavargatja. A nyikorgó ajtóra figyelve hátrafordul, és fejbiccentve rákérdez a kinyíló ajtóban toporgó öregre.
-Felvette a ruhát?
-Persze! Megint jókislány volt az aranyom!
A nagy nap
-Na jól van, te kurva! Készülj! Várod már a nászéjszakát?
-Minden vágyam ez az éjszaka, kedves mama!
A fekete lány könnyeit visszatartva válaszol. Annyira várja az éjszakát, mint halálsoron az ítélet napot.
Odalép hozzá leendő férje, és szokásos módon körbenyalja szerelme szemeit.
A hányinger ismét előtör, de már lassan megszokja ezt az állapotot, ami szinte sosem szűnik meg. Lepratelepen a gnóm társulat. Ilyen családra vágyott egész életében. De, vajon feleségként is folyton meg lesz kötözve? Ahogy a kérdések sora tobzódik az elméjében, úgy csukódik le a szeme a megvetett pamlagon. Pamlagon? A csupasz padló a pamlag már hetek óta. Néha rádobnak valami vacak plédet takaró gyanánt, de a tetves nyomiember folyton lehugyozza. A csupasz test is jobb, mint döglött hugyszaggal átitatott, sosem mosott pokróc.
*
Izgatottan toporog a tükör előtt. Nézegeti ruházatát, amit anyja szedett össze mindenféle kukákból. Igazi vőlegény kinézetét a csokornyakkendőnek álcázott szaros zsebkendő koronázza meg, amit aznap használt reggeli után. De, hogy még kellemesebb legyen a megjelenés és illatkompozíció, patkány huggyal spékeli meg leborotvált, vagyis kitépkedett arcszőrzetét.
Anyuci feldíszíti az oltárt mindenféle ocsmány cafattal. Egy ócska asztalon egy doboz, amiben egy pap feje bámészkodik. Anya megoldja a történetet azzal, hogy a szomszéd falu plébánosának a fejét elhozza kisfiának. Egy anya mindent megtesz a gyermekéért.
*
A közeli faluban mindenki futkos, mintha kitörne a világháború. Apokaliptikus helyzet uralkodik, mert egy fejetlen pap ücsörög a plébánián. A gyóntató egyik zugában ül, kezében a Bibliával, csak éppen nem tudja mivel olvasni, mert nincs a helyén a feje.
-Ki tehette ezt a borzalmat?
-Micsoda szentségtörés!
-Pokolra vele!
Ehhez hasonló ordítások zuhataga ömlik mindenfelé, se eleje, se vége a hangoknak.
*
Készülődik a menyasszony. Vagyis, az anyós vakargatja le a koszt a sosem fürdött lányról, mert arra sem méltatták, hogy egy vödör vízzel lelocsolják. De mégsem lehet retkes az ara. Bár a hugyos ruha alól fel sem tűnne a fekete mocsok, mert a fekete szépségnek nem csak a haja volt már fekete.
-Mi legyen a hajaddal?
-Azt hagyja békén!
-Ne aggódj, szép leszel!
Elővesz egy üveget, és lecsavarja a tetejét. Az a förtelmes szag, ami kipárolog belőle, újra előhozza a hányingert, de most olyan formán, hogy rögtön ételmaradék is kiszabadul a lány szájából.
-Vigyázz a ruhára! Az unokám is ebben fog férjhez menni!
-Micsoda?
-Bizony kincsem, ugyanis gyereket fogsz szülni, erről kezeskedem!
-Azt már nem! Inkább meghalok!
-Az nem fog menni aranyom, mert mi vigyázunk rád!
A dühöngő rablány egyre inkább szabadulna a kötelékből, de anyósa féltő gondoskodása odaláncolta kezeit a falhoz. Kikötve, felhasított menyasszonyi ruhában, szétfeszített lábakkal várja élete legrosszabb napját.
Megérkezik az oltár, amiben ott figyel a pap feje. Halk zene kíséretében bevonul az iszonytató vőlegény. Bűze és látványa egyszerre csapja arcon az arát. Mellei kivillannak a hanyagul ráadott vacak ruha alól, hasított részénél kikandikál nőiességének éke, amit már annyiszor megpróbált a szörnyeteg. De, ez a mostani lesz a legborzalmasabb. Az anyós jelenlétében kell nászéjszakát tartaniuk. El sem tudja képzelni, mi fog történni a szertartás után.
A beteljesedés
Nagy az öröm a háznál, mert elkelt a vőlegény. De az öröm igen csak egyoldalú, mert a feleség nem akart férjhez menni. Legalábbis nem egy idióta gnómhoz.
Remegő lábakkal várja a nászéjszakát, de a félelem remegése mozgatja az izmokat, nem pedig a vágyé. Bezzeg a mocskos pofájúnak minden zsigerében a kéjvágy tobzódik, és alig várja, hogy beültethesse magját felesége méhébe. Az anyuka előkészítette a terepet, bódító italmámor veszi körül az ifjú párt.
-Na fiam, tegyél nagymamává!
-Igenis mama!
Parancsszóra oda slattyog a fostos ruházató ifjú férj, és repedésig duzzadó nadrágjától megszabadulva letépi a láncokat feleségéről. Hátára dobja, és mint egy vadállat ráveti magát. Durván taszigálja rettenetes hangok kíséretében. Szája beleliheg a lányéba, nyála rácsorog a nyelvére. Szutykos körmeivel a bőrét mardossa, és ordenáré ordítások közepette bevégzi kegyetlen munkáját.
A hirtelen csendet kettétöri a banya nyihogó hangja.
-Igen! Ez az, fiam!
A két rémség dolga végeztével otthagyja a földön fekvő lányt.
A születés
-Nyomjad, gyerünk! Kint van a feje! Na még egyet! Kisfiú!
-Nem akarom látni!
-Nézd milyen szép! Tiszta apja!
-Nem akarom anya! Hagyj békén!
A papa sörhasát lógatva, széttett lábakkal veszi tudomásul a hírt, hogy fia született. Bár végignézte a szülést, de annyira nem jött lázba, mint amikor a pöttyös ruhát szemlélte. Mogorva hangon utasítgatja frissen szült unokáját.
-Vedd magadhoz a fiamat! Megértetted?
A kislány engedelmes szolgaként ölbeveszi gyermekét, de a látványtól felordít.
-Mi ez? Nekem ez a gnóm nem kell!
Ledobja magáról az újszülöttet, és magára húzza a takarót.
-Kislányom, ez a te gyermeked, gondoskodnod kell róla!
-Én nem akartam ezt a gyereket!
Anyja keze hirtelen pofon vágja, és leteremti a földre. A gubbasztó kislány nem mer szólni.
-Azt teszed amit mondunk! Megértetted? Nem beszélhetsz erről senkinek! Én nevelem fel ezt a gyermeket, mert te képtelen vagy rá!
-Persze, hogy képtelen vagyok, én is még gyerek vagyok!
Az ifjú apa, vagyis a rozzant öregapa idegesen szemléli a vitatkozó asszonynépet, és rágyújt pipájára. Hirtelen a szívéhez kap, és zihálni kezd. Pár másodperces rángatózás után kileheli a lelkét.
-Apa! Jézusom! Apa! Mit tettél te kis szörnyeteg!?
-Anya, ez nem az én hibám!
-De, a te hibád! Te egy hiba vagy, egy nagy hiba!
-Miről beszélsz anya?
-Én is viseltem azt a pöttyös ruhát!
-Tessék?
-Igen, nap mint nap viseltem, amikor apa, vagyis a nagyapád megkért rá!
-A nagyapám az apám?
-Igen, te is csak egy hiba vagy!
Az anya dühében előránt egy kést, és lánya felé suhint. Vértócsa sűrűsödik a padlón. De honnan jön a vér? A kislány meredt tekintettel bámul anyjára, aki haragjában kettévágta lánya arcát. A lassított felvételhez hasonlító mozzanat újra és újra lepereg a kislány előtt. Torz fejjel lehajol, felveszi a lehullott kést, és egy hirtelen mozdulattal elvágja az anyja torkát.
Két halott egy napon, és egy újszülött. De, hol a kicsi?
Az öröm
-Megjött a havid, te kurva?
-Meddig fog még így nevezni? Már régen a fia felesége vagyok!
-A kérdésemre válaszolj!
-Megjött! Nem látja? Sosincs rajtam bugyi, mert a tetves fia folyton rám mászik!
-Még jó, hiszen ez a dolga!
-Azt sem veszi észre, hogy vér folyik a lábam között?
-Ugyan, ez nem számít, hiszen folyton vérzel. Biztosan átversz!
-Hogy maga mennyire ostoba! Hogyan tudnám átverni?
Az anyós odalép a megkötözött lányhoz, és megszemléli a lába között csordogáló vércsíkot.
-Maga beteg! Nem akar esetleg benyúlni?
-Jó ötlet!
Nagy ordítás zengi be a romos házat. De hol a házigazda? Éppen az erdőben gyűjtögeti a napi betevőt, hogy elkészítse a finom ebédet.
A folyamatos ordítás felzaklatja a közeledő gnómot.
-Anya, mit csinálsz?
-Amit kell! Ellenőrzöm, hogy a kisasszony igazat mond-e!
-Ne bántsd a feleségemet!
A felbőszült hős lovag kirántja anyja kezét a lány méhéből, és egy hatalmas pofonnal fejezi be a mozdulatsort. A meglepett anyuci kapkodja a levegőt, nem találja a szavakat, de valahogy megszólal.
-Mit képzelsz fiam! Hogy mered megütni az anyádat?
-Nem bánthatod a feleségemet! Őt csak én bánthatom!
-Olyan vagy, mint az apád! Erőszakos!
A torzulat hirtelen elcsendesedik, és gondolkodóba esik, ami elég meglepő, mert sok esze nincsen a gondolkodáshoz.
-Sosem meséltél róla, anya!
-Most sem fogok!
A banya leül az asztalhoz, és egy keretezett képre mereszti csipás szemeit. A képen egy tohonya, pocakos ember ül pipával a szájában. Mellette egy pöttyös ruhás kislány, aki tortát eszik.
-Anya! Folyton azt a képet nézed!
-Magaddal törődj fiam!
A családi beszélgetéshez a fogvatartott feleség is csatlakozik.
-Beteg egy család!
-Már te is a tagja vagy, aranyom!
-Nem vagyok az!
-De bizony, hamarosan világra hozol egy gyermeket!
-Maga félrebeszél!
-Nemrég győződtem meg róla a saját kezemmel!
-Hazudik vén boszorka!
A gonosz anyós sátáni kacajjal adja tudtára menyének váratlan örömét.
-Nagymama leszek!
-Biztos, hogy nem, mert nem fogom megszülni!
-De, meg fogod!
*
Egy új családtaggal gyarapszik a gnóm család.
-Apa lettem! Ez az én kislányom!
-Nem akarom látni!
-Látnod kell szerelmem, gyönyörű!
A kimerült rab feleség csukott szemmel magához veszi a csöppséget. Félelem és rettegés övezi gondolatait, fél a látványtól, fél a torz gyermekétől. De a félelem elillan, ahogy kinyitja a szemét. Egy csodaszép arcocska tekint vissza rá, igéző kék szemecskékkel.
-Szia kicsikém! De gyönyörű vagy!
A gonosz banya a szép gyermek láttán odahajol.
-Ez az én unokám!
-Ne érjen hozzá!
-Hoztam neki valamit.
-Mit?
-Én is ezt hordtam kislány koromban, és az anyám is!
-Mutassa már, mi az?
-Ez a te ruhád kicsim! Egy szép pöttyös ruha! De, most elveszem a kicsit!
-Nem veheti el! Hozza vissza! Kérem!
*
Gyere kisunokám az apádhoz! Vedd fel ezt a pöttyös ruhát!
