Egyik reggel egy kislány a csónakján beevezett a mérges óceánba. Az óceán dühösen csapkodta hullámait a csónak oldalához.
-Kedves óceán! Miért csapkodsz a hullámaiddal?
-Ki az, aki engem megszólított?
-Picúr vagyok!
-Nem tudod Picúr, hogy én haragos vagyok?
-Nem tudtam kedves óceán!
-Nem félsz? Nézd, mekkorák a hullámaim!
Picúr riadtan kapaszkodott csónakjába. Az óceán felfuvalkodottan mutogatta hullámait, és haragosan dübörgött. Picúr hirtelen beleesett a vízbe. Az óceán egy hatalmas hullámmal felemelte a kislányt, és kitette a partra. Picúr apukája mérgesen kiabált az óceánnak.
-Apa ne bántsd! Ő vitt ki a partra!
Másnap a kislány újra csónakjába ült, és beevezett az óceánba. Csodák csodájára kedves, lágy hullámok ringatták Picúr csónakját.
-Szia kedves óceán!
-Szia Picúr! Gyere, megmutatom neked az én világomat!
Szelíd hullámokon utazott Picúr az óceán világába.
-Nézz bele a vízbe! Látod? Ez az én világom!
Delfinek, és más csodálatos halak úszkáltak a vízben, és ugrándoztak a csónak felett.
-Miért voltál olyan haragos kedves óceán?
-Mert bántották az én világomat!
-Ne félj, többet nem fogják bántani!
Az óceán már nem csapkodott haragos hullámaival, hanem kedvesen, lágyan ölelgette a hajókat, akik többé nem bántották az ő világát.
