Velük fekszik, velük kel, beszélget hozzájuk. Kapnak reggelit, és babaruhákba öltözteti őket.
Amikor kilép a lakásból kiválasztja az egyiket, és bepelenkázva, felöltöztetve belerakja egy babakocsiba. Elégedett arckifejezéssel sétáltatja kismackóját, mintha saját gyermekét tologatná.
Barátja elhívja egy étterembe, ahova szintén mackóval érkezik. A lány a pincérnőtől kér egy etetőszéket, amibe belerakja a mackót. Barátja kiakad tőle, mert kellemetlenül érzi magát a lány mellett. Aggódik érte, hogy ez a mackófüggőség már súlyos, és kéri, fordulon pszichológushoz.
A lány megteszi, és meglátogat egyet. A pszichológus megpróbálja kideríteni, hogy mit jelent neki a maci, és mit érez akkor, amikor nincs vele. Christine a biztonságot keresi, a stabilitást, amiket a macikban talál meg. Hetente egyszer jár pszichológushoz, és annyit már elért, hogy időnként otthon hagyja a azokat.
Azt gondolom, hogy itt sokkal többről van szó, mint biztonság érzetről, amit a kamerák előtt nem fedtek fel. Nem vagyok pszichológus, de szerintem sokkal mélyebben gyökeredzik a baj. Ez a lány valamiért képtelen felnőni, talán magát látja a mackókban. Magát dédelgeti, szeretgeti, azt a hiányt pótolja ezzel, amit ő nem kapott meg gyerekkorában.
Ki tudja, hogy mikor, és hogyan tudja majd valaki felváltani ezeket a mackókat. Lehet hogy örökre gyerek marad, mert a mély sebeket, csak ezek a játékok tudják betapasztani? De az is lehet, hogy egyszer felnő, túllép a múlton és megpróbál a jövőnek élni.
