Amikor a facén barangolok, folyton azzal szembesülök, hogy van még lejjebb. Bizonyos csoportokban válogatott népség tobzódik egyrakáson egymást buzdítva, akikben annyi értelem tombol, mint egy fél papucsállatkában sem. Gonoszságuk viszont a legfelsőbb szinteket verdesi, sőt, túl is haladja, ami már jócskán kiveri az emberi mivolt biztosítékát. Ezeket az embereket simán be lehetne tolni egy zombis agyaltan filmbe, vagy ahol Lucifer csúszómászóit kellene alakítaniuk.
Meg sem kéne magukat játszani, mert a romlottság, gonoszság lényükből fakad. Vajon így születtek, vagy útközben szedték fel magukra?
Az embertársak alpári szidalmazása, gúnyolása, haláluk és egyéb halálos betegségek kívánása alapfokon működik ez efféle egyedeknél. Miféle lények az ilyen emberutánzatok? Nem riadnak vissza a szülők és a gyerekek undorító gyalázásától sem. Ha kiszemelnek valakit, addig ostromolják, amíg az ember az idegösszeroppanás szélén hasalva kilöki magát a csoportból. Szemrebbenés nélkül folytatják tovább lekiismeretlen játékaikat. Mások gúnyolásán élvezkednek, és azt mondják, hogy ez csak humor. Tudnék ezeknek olyan humort adni, hogy biztosan nem nevetnének rajta.
Fájdalmas azt látni, mivé válnak az emberek, milyen a lelkiviláguk, és mi lakozik bennük. Hogy mi lakozik bennük? Semmi!
Maradjatok meg embernek, és ne váljatok agyatlan zombikká, akik a másik lelkéből táplálkoznak.
