Szegény volt a kis Benedek, nem evett sok kenyeret, de folyton nevetett.
Ruházata szegényes volt, kabátján is ott volt a folt, de ezért egy szót sem szólt.
Reggelente iskolába indult, arcára jégvirág pirult, a szünetekben nagyokat vidult.
Hazafelé elszakadt a csizma, kenyeret így hogyan visz ma? Üres maradt a tarisznya.
Bánatában leült a padra, szemét kezeivel eltakarta, hulló könnyeivel a havat itatta.
A jégvirág szirma könnyein megcsillant, bánata hamar elillant, egy hulló csillag felvillant.
Ott látta az égen, mint apukája régen, Mikulás szánkóját a fényben, csillagok közt télen.
Kívánsága égig hatolt, ott ahol a manó pakolt, hol a nevető Hold beléd karolt.
Nem kívánt ő mást, csak egy meleg csizmát, és elmondhasson egy imát.
Fagyos lába elindult haza, oldalán az üres tarisznya, otthon várja őt a szerető anya.
Anya ott ült asztala mellett, mert ismét kenyérre tellett, gyermekének ennie kellett.
Asztal alá esett a tarisznya, hol gazdára várt egy bundás csizma, meghallgatott a könnyes ima.
Nagy volt az öröm a háznál, Benedeknél és anyánál. Mindenre, amire vágynál megkapod a Mikulásnál.
.
