2018. augusztus 19., vasárnap

"D" kategóriás thriller

Egy igazi melléfogás ez a film. Azt hittem, látok egy jó kis filmet, mert a hozzászólások 99%-a nyakra-főre dicsérte. Ami igazán felkeltette a figyelmemet, az a 90-es évek visszaköszönése.
A hangulat, a lakás, a stílus, a ruházat meg az egész emlékeztetett azokra az időkre, amikor a legjobb filmek készültek. Erre kapok egy agyon húzott, vontatott, csajoskodó nyihogás tömeget, ahol a férj egy teszetosza anyámasszony katonája.



Ilyenkor mérgemben csak azért is megnézem a filmet, ha már elpazaroltam rá sok-sok percet. Plusz a végét is látni akarom, hogy mi a fene lehetett ennyire jó benne, ha a nép agyon dicsérte. Azt megfigyeltem, amelyik filmnél sokan áradoznak, az nekem tuti nem tetszik. Biztosan én működök fordítva. :)

A film háromnegyedénél elkezdett valami történni. A feleség addig nem sejtett semmit, aztán egy pár másodperces gondolkodás után minden világossá vált számára. Ezzel is agyonlőtték a történetet, hiszen annyira nem életszerű, hanem röhejes ez a folyamatos bárgyúság, aztán meg a hirtelen Sherlock Holmes aggyal való gondolkodás. A rossz csajszi végül is jól játszotta a szerepét, de ez önmagában kevés a filmben.

Gyatra történet gyatra rendezéssel, és ebből egy unalmas, "D" kategóriás thriller született.


A szülésznő terve - amerikai thriller, 2018

Az ügyvédként praktizáló nagyvárosi lány, Sara héthónapos terhesen kezd új életet férje gyerekkori otthonában, vidéken. Amiatt aggódik csupán, hogy miképp fog ismerősöket szerezni egy egymást évek óta ismerő közösség berkein belül. Örömmel veszi tudomásul, hogy gyorsan összebarátkozik Jinával, a szülésznővel, aki ráadásként segít is Sarának világra hozni kisbabáját. Ahogy telnek a hetek, Jina beköltözik a házba, Sara pedig elkezd gyanakodni, hogy barátnője nem éppen az, akinek mondja magát, és még bűnös hátsó szándékai is vannak...