Folyton ezt kérdezem magamtól, amikor ismételten belefutok az ostobaságba, a képmutatásba, a sötétségbe.
Minek olvasok bele olyanba, amitől felidegesítem magam? A kíváncsi természetem sodor a gödörbe, aminek én iszom meg a levét.
Az idegbaj alkalmazásra legjobb fórum a fészbúúúúk. Több profilom volt már ilyen-olyan okok miatt, de mindig megtalálnak a rosszinulatú, elmebajos emberek. Bár ez a hétköznapjaimra is érvényes. Valami mágnesféle van rám akasztva, ami vonzza ezeket az egyedeket.
Most már igen kevés kereszténynek mondott ismerősöm van a facén, és mégis akad egy-egy, akiből kibújik a szög egy idő után. Persze a csillámpónis, negédeskedő, minden rendben van magatartás előbb-utóbb ledobódik az igazi énjükről, csak idő kérdése.
Vannak, akik sokáig viszonylag jól álcázzák magukat, de tapasztalatból mondom, hogy a túlzottan kedves, nyálaskodó, (mű)szeretetben úszkáló emberek a legsunyibbak. Ezekkel az emberekkel nem árt vigyázni, mert a kedves és aranyos természetükkel simán átgázolnak rajtad, eltakarítanak az útból, hogy felocsúdni sem lesz időd, csak nagyokat lesni.
A sok csalódás és kapcsolatbeli bukás után sokkal óvatosabb vagyok, de ahogy telik az idő, újra előjön a megbocsátás, a próbáljuk meg mégegyszer, adok neki egy utolsó esélyt című lelkizés, aminek ismételten bukás lesz a vége. Hogyan lehet ezt elkerülni? Már azt gondolhatják, hogy antiszociális vagyok, mert kerülöm az embereket.
Kerülöm a magam védelme érdekében, mert egy pszichopata társadalomban a lelkileg érzékeny emberek pillanatok alatt tönkre mennek. Ha hasonló lelkületű vagy, nem te vagy az antiszociális, hanem azok az emberek akik rajtad élősködnek.
